Egyre inkább kirajzolódik az a politikai realitás (és egyáltalán nem „csak” politikai kommunikációs probléma), ami a szövetséget légüres térbe röpíti.
A meghaladottság és a szavazók reális elvárásainak teljes eltévesztése, ami úgy foglalható össze, hogy ma a romániai politikai mezőnyben az RMDSZ a legkonzervatívabb, sőt legretrográdabb, mindenféle változást zsigerből visszautasító, a megújulás legelemibb jeleit sem mutató politikai formáció. Miért?
Hosszú lenne kifejteni mindenik problémát, amivel képtelen megbírkózni a szövetség, ami mellett elmegy, és ami miatt képtelen - akár csak nagy vonalakban is - egy reformtervet felvázolni, csak felsorolom azokat az elemeit a strukturális válságnak, amelyek mindenike megérne egy nyilvános vitát, ha nem éppen az lenne a szövetség tehetetlenségének egyik legfontosabb jele, hogy
bezárkózik, illetve a nyilvánosságot nem tudja használni, inkább kivonul belőle,
és még a hozzá közel álló, illetve kliens-médiát is hallgatásra buzdítja (zárt SZÁT ülés, a problémák elhallgatása).
A transzparencia hiánya a felelősség(ek) felvállalásának eltussolásáért és a döntéshozói mechanizmusok, pontosabban a voluntarizmus és a manipuláció elrejtését célozza, de mindezek átláthatóak. A döntéseket szűk körben és ki nem fejtett argumentumok alapján hozzák, azért mert „csak”, mert ugyan figyelembe veszik a szavazói közakaratot, csupáncsak nem a többségét, hanem egy „hangos és elfogult kisebbségét”: a saját mérés (is) azt mutatta, hogy a választók 54%-a a továbbkormányzást támogatná, és 32% akarta volna inkább a kilépést – az utóbbi variánst választották (keresztzsarolások és fideszes-kádéenpés befolyás és nyomás következményeként).
„A vita, amennyiben volt ilyen, a politikusok szűk körében dőlt el, egy marginális és a véleményem szerint a helyzet és az üzenetek félreértésén alapuló döntés ugyancsak szűk körben és zárt ajtók mögött dőlt el: önként kell kilépni a kormányból, és punktum! Olyan ez a bejelentés, mintha a sport-speaker – a közönség legnagyobb megrökönyödésére vagy rekeszizmot próbára tevő harsány hahotázása közepette – egy A és B csapat között lezajlott mérkőzés végeredményét nagy hanggal úgy jelentené be, hogy végül a C csapat győzött, és a D csapat maradt alul.”
Azt az interpretációt, miszerint a Johannisra szavazó magyarok legfőbb motivációja a proteszt, a tiltakozás lett volna, mégpedig a Ponta-kormányban való részvétel ellen, semmiféle érv alá nem támasztja, sem mért számok, sem a szavazati arányok nem indokolják: action volontaire, légből kapott érvelés!
Másfelől a „választói akarat” követése csak olyan helyzetben lehet döntő, amikor az világosan kiolvasható. Viszont esetünkben voksolás nem történt a kormányban maradás kérdéséről, a szavazatok és a mérés(ek) eredményei, nyilvánosságra került arányszámok mögötti motivációkat pedig képtelen volt felfogni a szövetség: a szavazói üzenetek közül egyik központi, hogy aki Johannisra szavazott az a változásra szavazott, egy új típusú elnököt és újfajta politizálást preferált, és a leginkább az elnök-kormány viszonylatban, egyensúlyi helyzetet kívánt teremteni.
A transzparencia hiánya a felelősség(ek) felvállalásának eltussolásáért és a döntéshozói mechanizmusok, pontosabban a voluntarizmus és a manipuláció elrejtését célozza, de mindezek átláthatóak. A döntéseket szűk körben és ki nem fejtett argumentumok alapján hozzák, azért mert „csak”, mert ugyan figyelembe veszik a szavazói közakaratot, csupáncsak nem a többségét, hanem egy „hangos és elfogult kisebbségét”: a saját mérés (is) azt mutatta, hogy a választók 54%-a a továbbkormányzást támogatná, és 32% akarta volna inkább a kilépést – az utóbbi variánst választották (keresztzsarolások és fideszes-kádéenpés befolyás és nyomás következményeként).
„A vita, amennyiben volt ilyen, a politikusok szűk körében dőlt el, egy marginális és a véleményem szerint a helyzet és az üzenetek félreértésén alapuló döntés ugyancsak szűk körben és zárt ajtók mögött dőlt el: önként kell kilépni a kormányból, és punktum! Olyan ez a bejelentés, mintha a sport-speaker – a közönség legnagyobb megrökönyödésére vagy rekeszizmot próbára tevő harsány hahotázása közepette – egy A és B csapat között lezajlott mérkőzés végeredményét nagy hanggal úgy jelentené be, hogy végül a C csapat győzött, és a D csapat maradt alul.”
Azt az interpretációt, miszerint a Johannisra szavazó magyarok legfőbb motivációja a proteszt, a tiltakozás lett volna, mégpedig a Ponta-kormányban való részvétel ellen, semmiféle érv alá nem támasztja, sem mért számok, sem a szavazati arányok nem indokolják: action volontaire, légből kapott érvelés!
Másfelől a „választói akarat” követése csak olyan helyzetben lehet döntő, amikor az világosan kiolvasható. Viszont esetünkben voksolás nem történt a kormányban maradás kérdéséről, a szavazatok és a mérés(ek) eredményei, nyilvánosságra került arányszámok mögötti motivációkat pedig képtelen volt felfogni a szövetség: a szavazói üzenetek közül egyik központi, hogy aki Johannisra szavazott az a változásra szavazott, egy új típusú elnököt és újfajta politizálást preferált, és a leginkább az elnök-kormány viszonylatban, egyensúlyi helyzetet kívánt teremteni.
Az új Ponta-kormány megszavazása
ráadásul hiteltelenítette és érvénytelenítette a kormányból való önkéntes távozás mögötti – csupán nyomokban és manipulatív kommunikációban jelen levő – argumentációt. Ha jó a Ponta vezette kormány, miért nem vehet részt benne az „ideológia-mentes” szövetség? Válasz egy ilyenfajta felvetésre sem érkezett, sőt a „kímélő sajtó” még kérdésként sem fogalmazta meg a „miért szavazták meg az új kormányt?” sarkalatos kérdését.
Pillanatig tételezzük fel, hogy a Johannisra adott második fordulós szavazatok, illetve az urnáktól való távolmaradás és nem magyar jelöltre leadott voksok az első fordulóban a kormányzat elleni proteszt szavazatok lettek volna, és nem a saját jelölt és „autonómiázó” választási programja elleniek, akkor viszont miért szavazott meg a szövetség egy újabb Ponta-kormányt? Ezzel nem csak úgy tűnik, hanem effektív megtörtént a szövetségnek a saját maga elleni bizalmatlansági indítványa.
„A SZÁT bizalmatlansági indítványt kezdeményez saját kormányzati szerepvállalása ellen, anélkül viszont, hogy a személyes felelősségek kérdését felvetné, aztán az SZKT ezt az indítványt, ismét csak a felelősök kérdésének megvitatása és kiderítése nélkül, szinte egyöntetűen elfogadja.” A bizarr közjáték mellékterméke (collateral damages), hogy a politikai balhét a kormányban résztvevő tisztségviselőkkel vitetik el – az elnök ebben már nem érintett, hiszen hónapok óta nem vesz részt a kormányzatban.
Két további lépés,
amely a helyzet és a Johannis-projekt, és végső soron a rommagyar szavazók szándékainak félreértésére utal. Egyfelől a szövetség megszavazta a Big Brother törvényt a szenátusban. A Nagy-Testvér (lokálisabban a szekus lehallgatást engedő) törvény a leginkább Johannis szavazóinak fáj(hat), hiszen a fiatalabb, képzettebb és internetfüggőbb embereket érinti. Remélhetőleg az új elnök az Ab-hez fordul miatta. Viszont ebben látszik ismét csak, hogy az RMDSZ semmit sem értett meg a Johannisra szavazók "üzenetéből", hiszen szemrebbenés nélkül szavazta meg ezt a gyalázatos, szabadságkorlátozó, egyéni jogokat sértő törvényt. Másfelől pedig a szövetség, a pártreformot, a korrupció felszámolását segítő leghaloványabb kísérletet is ellenzi, amikor határozottan tiltakozik a megyei tanácselnökök és polgármesterek mandátumának maximalizálása, a vidéki kiskirályok túlhatalmának megnyirbálása ellen. Nem meglepő módon, hiszen a szövetségi vezetést és a központi hatalmat egy ideje fölülírja a helyi kiskirályok politikai és klienteláris befolyása, a legutóbbi megmozdulásokat figyelve pedig világos: ma már az olyan marginális szövetségen kívüli csoportoknak is meghatározó, a szövetséget elkötelező befolyása van, mint az MPP, de az is újra feltárul, ahogyan a klérus hatalma és akarata is a központi vezetés fölé nőtt!
Támogatjuk a vélemények sokféleségét és az ezek alapján kibontakozó konstruktív vitát. A közzétett anyagok a szerzők álláspontját tükrözik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése