Băsescu a PSD-nek játszik az Oprea-botrányban

Furcsa párbajnak lehetünk tanúi ezekben a napokban az Oprea-botrány ürügyén: holott ellenzéki pártként elsősorban a kormány lenne a természetes célpontja, Traian Băsescu és pártja (Népi Mozgalom – MP) Klaus Johannisra és a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) lő minden lehetséges pozícióból. A legfájdalmasabb ütés pedig mi más lehetne, mint az, hogy úgymond megerősítik: Johannis és a PNL azért támadja Opreát, mert nem engedett a Blaga–Gorghiu duó szirénhangjának, és nem támogatta a Ponta-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Sőt, az MP továbbmegy. Gelu Vișan, a párt egyik szóvivője kedden este a Romania TV műsorában arról beszélt, hogy „öt-hat hónapja egy kiterjedt manipulációs hadműveletnek” vagyunk a tanúi, amelynek keretében „megpróbálják erőszakosan átvenni a hatalmat”. A műsorvezető kérdésére pontosította, hogy nem a PNL-re gondolt, „a PNL nem lenne képes ilyesmire”, hanem „a politikai osztályon kívül álló fiúkról”.

A tele szájjal hirdetett elmélet ismét eszünkbe juttatja a tavalyi elnökválasztások előtt cáfolt „spekulációkat”, amelyek szerint Ponta valójában lepaktált a volt államfővel, miközben a kampányának egyik fő eleme – a román büszkeség mellett – a Băsescu-rendszerrel való végleges leszámolás volt. Az egyezségre utalt nemcsak az érintettek viselkedése – a liberális jelölt támadása a Băsescu-párt részéről –, hanem a „cui prodest teszt” eredménye is: Ponta elnökké választása egyértelműen érdekében állt volna Băsescunak, aki a karizmatikus Crin Antonescu félreállítása és Johannis esetleges kudarca után az ellenzék vezetője lett volna. Ma már tudjuk, hogy másként lett: Ponta alulmaradt, Băsescu pedig a nemlét határán egyensúlyozó zsebpárt élén vághat neki a nagy visszatérésnek (szeptemberben 2,5 százalékra mérték a támogatottságát).

Bár állítólag esküdt ellenségek, Pontának igencsak jól jönne, ha Băsescu és a pártja kissé összeszedné magát és a jövő évi választásokon elorozna pár százalékot a PNL-től. A helyzet jelenleg úgy áll, hogy a liberálisok támogatottsága a biztos szavazók körében 42 százalékos, akárcsak a PSD, a PUNR és a Tăriceanu-féle ALDE koalícióé. Ha a Băsescu-párt csak 5-6 százalékot elvesz a jobboldali szavazótáborból, gyakorlatilag megnyeri a választásokat a PSD-nek. Ezzel magyarázható Ponta – a román sajtó által meglepőnek talált – nyilatkozata:

Băsescu úr egyrészt begyűjti a C. V. Tudor és a jelenleg börtönben ülő Dan Diaconescu szavazóit. Másrészt Băsescu úr kizárólag politikai szempontból – tehát nem más szempontból – tízszer, százszor Klaus Johannis és a PNL fölött áll. A PNL legalábbis mindenféle kínos, szégyellnivaló vezetőkkel áll a választók elé. Ilyen körülmények között Basescu úr természetesen fontos politikai tényező lehet. A PSD–UNPR–ALDE szövetségnek annál inkább kötelessége – de lehetősége is – megszerezni a többséget a jövő évi választásokon és folytatni a kormányzást.

Ponta nagyon pontosan írta le a Băsescu-párt stratégiáját, amely egyértelműen a megboldogult sovén néptribun és a populista csaló szavazótáborát veszi célba.

Basescunak lehet egy másik, nagyon fontos szerepe is: a(z intézményes) civil társadalom semlegesítése. A civil szféra korábban Traian Băsescut és a Demokrata-liberális Pártot támogató része – magyarán: az elsöprő többsége – a tavalyi elnökválasztások előtt Klaus Johannis és a mostani PNL mögé állt. Akiket közülük nem lehet vissza- vagy megszerezni, azokat ki lehet ábrándítani – a PNL kormánybuktatási kísérlete mögött sejtetett titkosszolgálati háttér pedig erre kiválóan alkalmas.

Göncz Árpád kisajátítása

Göncz Árpád emlékezete címmel közli a Magyar Idők Megyeri Dávid hiánypótlónak szánt írását (indoklása: „kevesen vállalkoztak arra, hogy az udvarias, dicsérő szavakon túl elemezzék azokat a politikai mozdulatait, amelyek otthagyták nyomukat a rendszerváltozás utáni időszakon”), amely nem helyreteszi, sokkal inkább meghamisítja a volt köztársasági elnök emlékezetét.

Megyeri egyebek mellett azt állítja, hogy Göncz Árpád „ifjúkorától kezdve a történelmi jobboldalhoz sorolható mozgalmakban fejtette ki tevékenységét”, majd a rendszerváltás után „jóhiszeműségét használták fel az első szabad választásokat követően, amikor szembefordították természetes szövetségeseivel”. Ha az első állítást tekinthetjük nem minden tekintetben helytálló inszinuációnak, az utóbbi egyenesen sértő Göncz Árpádra nézve.

De igazán érdekes az, hogyan látta maga az érintett a „természetes szövetségeseit”. Itt nyilván a rendszerváltás utáni jobboldal pártjairól, az MDF-ről és a Kisgazda Pártról van szó, de az érdekesség kedvéért megnézzük, mit tartott a Fideszről.

Az eszmék felezési ideje című kötetben, Hegedűs B. Andrással beszélgetve így beszél a Kisgazda Pártról:

Antall Józsefhez engem régi politikai kapcsolat fűzött. Először az édesapja és a közös független kisgazdapárti múltunk révén, másodszor a Kisgazdapárt újjáalakulása körül játszott, inkább fékező, mint előmozdító tevékenységem révén. Korainak véltük a párt létrejöttét és rendkívül egészségtelennek létrejötte körülményeit. Két megbeszélésen is részt vettem a Hazafias Népfront helyiségében, de kiábrándító volt, ami azokon az alkalmakon elhangzott. Én ez leszek, ő az lesz, ez volt a fő téma. Föl sem merült, hogy ország is van, nemzetközi körülmények is vannak, hogy van jövő is. Akkor végleg meggyőződtem róla, hogy ott nekem keresnivalóm nincsen. Elképzelhető, hogy ugyanez történt Antall Jóskával is, aki ugyanígy nem találhatta a helyét ott, hiszen jóval az ő színvonala alatt volt. Ez vezette talán az MDF-hez, amelyben kezdettől fogva részt vett.

Az MDF-ről pedig:

A választási küzdelemben - amelyben mindkét fél nemtelen eszközöket használt, s ez nagyon sok fájdalmat okozott nekem is - én voltam az egyetlen, akit nem sároztak be. Azt kell mondanom, hogy az MDF eszközei voltak a nemtelenebbek, bár hajlok arra, hogy egy törpe kisebbség provokációját erőltették rá az MDF egészére. Mindenesetre nagyon befolyásolta szemléletmódjukat, amihez megvolt az alap: az a masszív, magyar középosztálybeli, előítélettel teli butaság, amely a keresztény kurzus maradványa. Gyakorlatilag előbújt Horthy a szőnyeg alól, ahová úgy söpörték be, hogy tovább tenyészett. Az eszmék felezési ideje szemmel láthatólag sokkal hosszabb, mint számítottam, főleg akkor, ha mélyhűtik őket.

(...) kezdettől érzékeltem az MDF-ben egy olyasfajta nemzeti demagógiát, amelyet semmiképpen sem tudok elfogadni, mégpedig nemzeti szempontból nem. Mert azon a címen, hogy a szomszéd országban élő magyarságnak kívánnak segíteni, az érzelmeket felkorbácsolva lényegesen többet ártanak, mint amennyit segítenek.

Az egész fura képződmény. A legromantikusabb elemek lekapcsolódtak, amikor Fekete Gyulával sokan átkerültek a Néppártba, mert a valamivel reálisabban politizáló elemek maradtak bent az MDF-ben. Ehhez csapódott egy vidéki, konzervatív kispolgárság, főleg a meglehetősen frusztrált vidéki félértelmiség és értelmiség, amelyhez csatlakozott az én megítélésem szerint a helyi presztízsréteg és - mondjuk így - a helyi vadásztársaság. Ezt a furcsa vegyességet vélem felfedezni bennük ma is, amelyben valóban az elitbe való kooptálálódás vágya a meghatározó. Valószínűleg teljesen öntudatlanul.

Nem mellékes az időpont sem: az interjú 1991-ben készült, egy 1985-ös beszélgetés folytatásaként. Az utóbbiban utalásokat találunk Göncz politikai nézeteire. Például a Kisgazda Pártba 1945-ben betagolódott, a Megyeri-cikkben is említett Teleki Pál Munkaközösségről azt mondja:

A Teleki Pál Munkaközösség ugyanakkor a Piarista Gimnázium cserkészcsapatának a szüleménye volt. A volt piarista öregdiákoknak a liberális politikai mozgalmából, mozgolódásából keletkezett. (...) Ez az együttes nagyon közel állt az én világszemléletemhez. Az egyetemlegességre való törekvésével, a nyitottságával, s ami új volt számomra, a baloldali út keresésével, mert hiszen voltak a vezetésben kommunisták is.

Mikor a különféle egyéb formájú piarista öregdiák belső mozgolódások nyomán megalakult a Teleki Pál Munkaközösség, a tagjai teljesen nemzetiek, parasztradikálisok voltak, ugyanakkor liberálisabbak, mint amit én ismertem.

A liberalizmusával és nyitottságával olyan volt számomra ez az egész, mint valami felüdülés. (...) valamennyiünket jellemzett az a morális tartás, amelyik a toleranciára és a demokrácia követeléseire épült. Én ott hallottam először a népi demokrácia kifejezést, amit - gondolom - a későbbiekben aztán erősen nem vallottak be az emberek, emlékszem, hogy megütött, hogy "népi" és "demokrácia" is. Mindenesetre a munkaközösség teljesen demokratikus módon szerveződött, szabad vitákban, állandó tájékozódásban, nagy műveltségű, nyelvet ismerő emberekkel, akik, mikor már kitört a háború, egyértelműen számítottak a német vereségre.

A szintén kisgazdapártbeli Magyar Közösség jellemzése szintén sejteti, miért "fordult szembe" Göncz Árpád „természetes szövetségeseivel”:

Úgy érzékeltem, hogy a Magyar Közösség néhány Horthy-korszakbeli titkos társaságnak az egyesüléséből keletkezett. Ha jellemezni akarnám, azt mondanám, hogy az erdélyi református úriemberek fajvédő szövetsége volt, amelyik a német terjeszkedésre és a német rasszizmusra egy magyar rasszizmussal válaszolt. Határozottan németellenes volt, de nekem kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy tiszta elmebaj, ha Magyarországon megpróbálják a magyarság egy tekintélyes részét kizárni a magyarságból. Mert akkor ki marad? Akkor kizárhatják a kunokat és a jászokat is. (...)

Szent meggyőződésem, hogy Magyar Közösség ma is létezik, s akik még élnek tagjai közül, azok összejárnak. (...)

Kovács Béla mindenesetre vöröset látott, ha csak meghallotta a Magyar Közösség nevét, és aztán úgy halt meg, abban a tudatban, hogy ő ezeknek az áldozata.

És ne hagyjuk ki a Fideszt sem, azzal a megjegyzéssel, hogy 1991-ből a Fidesz jobbára csak a gátlástalanságát őrizte meg, ideológiája kevésbé hasonlít a rendszerváltás körüli liberalizmusra, mint inkább a Magyar Közösség fent leírt nézeteire.

A Fidesszel furcsa, mondjuk, hogy szubjektív viszonyban vagyok. Orbán Viktort, Kövér Lászlót a Hálózat ülésein ismertem meg, kívül is voltak, meg belül is. Akkor még nem döntötték el, hogy hova is tartoznak igazán. Most a Parlamentben a Fidesznek dolgozik az idő. Egyrészt, mert nincsenek elkötelezve, sem megegyezés, sem más nem köti őket, joguk van mindent kegyetlen pontossággal és egyértelműen kimondani, amire másnak nincs lehetősége. Azt hiszem legalább tizenöt százalékkal nőtt a rokonszenv-indexük. Nagyon jól szerepelnek. Egy valamit nehezményezek, hogy könyörtelen keménységgel követik a közvetlen pártérdekeiket, mintha nem lennének képesek a köznek vagy az országnak az érdekét a párt érdeke elé helyezni. Viktor akkor is nemet mond, ha utána sem gondol nemet. És rettenetesen félnek attól, hogy az SZDSZ gyermekének tekintsék őket, amire persze semmi szükség, mert felkészültségüket, szaktudásukat, népszerűségüket tekintve különálló entitást képviselnek. Álláspontjuk és magatartásuk ebben a Parlamentben nagyon hasznos, ők a nem kommunista ellenzék valódi hangja. Ugyanakkor, amikor az SZDSZ-t az a szerep, hogy felelős a jövőért, és osztozik a politikai élet stabilitásának felelősségében, olykor beleszorítja egy olyan állásfoglalásba, ami elmossa az arcát, a Fideszt semmi ilyesmi nem szorítja. Kíváncsi lennék, hogy ha a sors olyan helyzetbe sodorja őket, hogy állást kell foglalni döntő kérdésekben, elvileg fognak-e állás foglalni, vagy akkor is az érdekeik fognak diktálni.

Ez az utóbbi kérdés azóta, sajnos, eldőlt.