2014. december 24., szerda

Majdnem koherens elnökünk

Az új román elnök beiktatásáról szóló tudósításomban eredetileg azt írtam: "A szász származású politikus egyetlen szót sem szólt az ország lakosságának tizedét kitevő nemzeti kisebbségekről". A mondatot később kitöröltem, miután újrahallgattam Klaus Johannis "beköszöntő beszédének" a végét, ott ugyanis az elnök beszél a kisebbségekről, még ha nem explicit módon is, illetve nem tetszik is, amit mond.

2014. december 21., vasárnap

Zavar a gépezetben

Több, mint egyszerű pillanatnyi zavarodottság, ami az RMDSZ elnökválasztást követő elbizonytalanodásából kiolvasható: ez bizony a mély, strukturális válság biztos jele. Magyari Nándor László írása.

2014. december 19., péntek

Az ellenzékbe vonulás története számokban

Végre kiderült: nem volt a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy a kormányból való kilépés a kisebbség győzelme a többség felett.

2014. december 3., szerda

Volt már ilyen

Készül Románia 2015. évi költségvetése. Ezekben a napokban nemcsak arról születik döntés, hogy miből fizeti a kormány Victor Ponta felelőtlen választási ígéreteit, hanem – elkerülhetetlenül – az említett okból a korábbinál is szűkösebb források elosztásáról is. A készülő büdzsére nincs rálátásom, de nagy tételbe mernék fogadni, hogy Hargita és Kovászna megye valahol nagyon hátul lesz a beruházási prioritáslistán. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az RMDSZ már nem szólhat bele a költségvetés alakításába, hiszen éppen kilép a kormányból. Éppen rosszkor!

2014. november 30., vasárnap

Johannis nem törekszik rossz viszonyra Orbán Viktorral. Ez miért breaking news?

Értem én, hogy a magyaroknak egy Johannis-interjúban is az a fontos, amit a magyarokról mond, de a Welt am Sonntagban megjelent beszélgetésben tényleg nem az a legfontosabb, hogy "Johannis jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral". Különösen, hogy a megválasztott román elnök ilyet nem is mondott.

Püspök úr, ne háborúzzon!

Fontos fejezetéhez ért az úgynevezett Mikó-ügy: az ingatlan visszaszolgáltatásáért felelős bizottság tagjai (Markó Attila valamint Marosán Tamás) felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, a bíróság az ingatlan önkormányzati tulajdonba helyezése mellett döntött. A romániai magyar érdekvédelem több tagja, az erdélyi magyar református egyház több képviselője a „magyar érdekek” sérüléséről, az egyházat ért kárról beszél. Az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági döntés után rendkívüli közgyűlést hívott össze, ezen Kató Béla püspök felajánlotta lemondását, majd – miután a résztvevők megerősítették tisztségében – bejelentette, hogy háborút indít a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumért, jelezte, hogy tudnia kell, milyen “hadsereg” áll mögötte.

2014. november 29., szombat

Az érem másik oldala


Ha valaki vet egy pillantást a romániai magyar médiatérre – értve ez alatt a hagyományos és a közösségi médiát –, aligha lát mást, mint kvázi egységet. A fontos témákra célzok, amelyek a gondolkodásunkat alakítják a közösségünkről, annak vezetőiről, ország–világról.