2014. november 30., vasárnap

Johannis nem törekszik rossz viszonyra Orbán Viktorral. Ez miért breaking news?

Értem én, hogy a magyaroknak egy Johannis-interjúban is az a fontos, amit a magyarokról mond, de a Welt am Sonntagban megjelent beszélgetésben tényleg nem az a legfontosabb, hogy "Johannis jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral". Különösen, hogy a megválasztott román elnök ilyet nem is mondott.

Püspök úr, ne háborúzzon!

Fontos fejezetéhez ért az úgynevezett Mikó-ügy: az ingatlan visszaszolgáltatásáért felelős bizottság tagjai (Markó Attila valamint Marosán Tamás) felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, a bíróság az ingatlan önkormányzati tulajdonba helyezése mellett döntött. A romániai magyar érdekvédelem több tagja, az erdélyi magyar református egyház több képviselője a „magyar érdekek” sérüléséről, az egyházat ért kárról beszél. Az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági döntés után rendkívüli közgyűlést hívott össze, ezen Kató Béla püspök felajánlotta lemondását, majd – miután a résztvevők megerősítették tisztségében – bejelentette, hogy háborút indít a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumért, jelezte, hogy tudnia kell, milyen “hadsereg” áll mögötte.

2014. november 29., szombat

Az érem másik oldala


Ha valaki vet egy pillantást a romániai magyar médiatérre – értve ez alatt a hagyományos és a közösségi médiát –, aligha lát mást, mint kvázi egységet. A fontos témákra célzok, amelyek a gondolkodásunkat alakítják a közösségünkről, annak vezetőiről, ország–világról.