Nem szeretik, ha van választás

A mostani ellenzék ugyanúgy akadályozta a választói jogok gyakorlását, mint a Ponta-kabinet. Egy valamiben következetesek a pártok: az álláspontjuk váltogatásában.

Ez a bizalmatlansági indítvány enyhén szólva nem sikerült a legfényesebben. Eredetileg egy téma kapcsán vonták volna kérdőre a kormányt: a külhoni románok választási jogának a korlátozása miatt, de ezzel elkéstek kb. hét hónapot. Végül kiegészítették az indítványt az időközi választások akadályozásával, amit elvileg nem nehéz összekapcsolni a másik témával, valahogy mégse sikerült. Talán azért, mert ezen a téren a (demokrata-)liberálisoknak is vaj van a fején?

Bizonyára mindenki emlékszik a döbbenetre, amely a 2012. decemberi választások után hatalmába kerítette Romániát: a törvényhozók száma „magától” 471-től 588-ra emelkedett. Volt olyan politikus (Márton Árpád) és elemző (Alexandru Radu), aki előre látta, hogy a 2008-ban bevezetett választási törvénynek lehetnek ilyen perverz hatásai is, de nem sokan hittek nekik.

Közvetlenül a 2012-es választások után Dan Voiculescu lemondott a szenátori mandátumáról, vélhetően azért, hogy késleltesse az ellene folyó perben az ítélethozatalt. Victor Ponta akkor kijelentette, hogy a kormány nem szervez időközi választásokat a Voiculescu lemondásával megüresedett mandátum betöltésére, mert amúgy is túl népes a törvényhozás. (Nem volt elég hely az ülésteremben a közös plenárisokhoz!)

Néhány dolgot érdemes kiemelni:

1. Ponta lényegében ígéretet tett a parlament megnövekedett létszáma fölött szörnyülködő közvéleménynek, hogy lehetőség szerint csökkenti a törvényhozók létszámát, „ha a törvény megengedi”.
2. Elvileg 90 napon belül kell választást kiírni egy törvényhozói hely megüresedését követően, de a törvény semmilyen szankciót nem ír elő a kormány számára, ha kicsúszik a határidőből. Ezt használta ki az előző, demokrata-liberális kormány is, amely röviddel a 2012-es hatalomváltás előtt már 11 kerületben halogatta a választásokat.
3. 3.       Tudjuk mindannyian, mi történt 2012 elején: a kormány annyira népszerűtlen volt, hogy a miniszterelnök a saját családját sem szavaztathatta volna le izgalmak nélkül. Nem csoda, hogy nem akaródzott megméretkezni az urnáknál.
4. 4.       Ezzel szemben Ponténak – a frissen megválasztott, háromnegyedes parlamenti többséggel a háta mögött – éppenséggel a megüresedő helyek azonnali betöltése lett volna az érdeke, hiszen az adott körülmények között nem volt kérdés, hogy egy-egy ilyen választást ki nyerne meg. (Ez érvényes 2014 tavaszáig.) Magyarán a miniszterelnök lemondott néhány képviselőről, aki a kormánytöbbséget erősíthette volna.
5. 5.       Ponta álláspontja nem volt következetes. Annak idején élesen elítélte Emil Bocot a választások halogatásáért, sőt azt ígérte, mihelyt hatalomra kerül, módosítja a törvényt, „mert nem lehet az, hogy egy ilyen mértékű visszaélést ne büntessen a törvény”. A liberálisok következetessége még kirívóbb. Radu F. Alexandru (akkor még) PDL-s szenátor alig egy hónappal Voiculescu lemondása után számon kérte Pontán az időközi választásokat, megfeledkezve a saját kormánya magatartásáról.
6. 6.       Egyedül Crin Antonescu volt következetes a téma kapcsán. Mai (2015. június 12.) felszólalásában is, két évvel korábbi állásfoglalásában is az éppen esedékes választások kiírásáért szállt síkra.