2015. április 24., péntek

Johannis és a kétnapos látencia

Nagy hibát követett el az elnöki hivatal, hogy módosította az RMDSZ 12. kongresszusához intézett, előzménytelenül pozitív üzenetét, de nem elégedett meg ezzel, hanem meg is magyarázta. Mégpedig azzal, hogy ha egy közlemény csak két napot ül az elnöki hivatal honlapján, még nem lesz autentikus.



Autentikus: valódi, megbízható,
hitelt érdemlő,
eredeti forráson alapuló.

A Transindex nyomán számos román lap is írt arról, hogy eltűnt több bekezdés a román államfő üzenetéből, amelyet az RMDSZ kongresszusához intézett múlt pénteken. (Az eredeti üzenetben többek közt az állt, hogy az RMDSZ és politikusainak szerepe az évek során meghaladta a magyar közösség érdekképviseletének a kereteit, illetve hogy a kisebbségek számos követelése megoldatlan még, főként ami a törvények által biztosított jogok érvényesítését illeti, és szükség van az identitás megőrzését szolgáló garanciák javítására.)
A Hotnews publicistája, Dan Tapalaga kommunikációs bakiról ír, amely – szerinte – csak megerősíti, hogy az elnök „fül után és felületesen látja el a feladatkörét”.
A tévedés súlyosságát jelzi a gyorsaság is, amellyel az elnöki hivatal eltüntette a szöveget, miután több weboldalnak sikerült átvennie teljes terjedelmében, és egyesek értetlenségüknek adtak hangot. Az elnöki hivatal inkompetenciája ennyire kényes témákban nem egyszerűen zsenáns mindannyiunk számára, hanem veszélyes is, mert az országot más államokkal szemben alsóbbrendűnek tünteti fel, veszít presztízséből a tisztség, akaratlanul is bátorít a magyar kisebbségen belül bizonyos radikális álláspontokat. A szélsőségesek ordítani fognak, joggal, hogy lám, maga Románia elnöke ismerte el, hogy „számos kérdés megoldatlan”, és a magyarság viszonylatában léteznek „kényes témák”, mint például az autonómia.
Adrian Szelmenczi ezzel szemben azt kifogásolja, hogy Klaus Johannis „nem vállalt fel egy ennyire jó üzenetet”. Ahogy a Transindex, ő is megkockáztatja, hogy Tatiana Niculescu Brannak, az elnök szóvivőjének a lemondása ezzel az afférral függ össze.

Antedatálás

Az affér a szóvivő lemondásával korántsem ért véget. De tekintsük át előbb az eseményeket időrendi sorrendben.
  • Április 17-én dél körül Laurentiu Mihai-Ştefan elnöki tanácsos felolvassa az államfőnek az RDMSZ-hez intézett üzenetét. Ebben egy szó nincs a kisebbségek megoldatlan követeléseiről, ez már a rövidített szöveg, amely jelenleg is olvasható az elnöki hivatal honlapján.
  • Április 17., 14.25 órakor menti el a Mediafax újságírója a hírt, amelyben az elnöki hivatal hosszabb közleményét ismerteti. A hírt 14.30 órakor közzéteszik a hírügynökség weboldalán. Kérdésemre elmondták, hogy Cătălina Mihai a hírt az elnöki hivatal honlapjáról vette át.
  • Április 21-én a Transindex kiszúrja a szövegváltozást. A Google webarchív alkalmazása segítségével rekonstruálja, hogy a több lap által átvett közlemény valóban létezett, és április 19-én, romániai idő szerint 10.23-kor még az elnöki hivatal honlapján volt. (Fotó itt.)
  • Április 21. óta már a most is elérhető, rövidített változat szerepel az adott linken. Ezzel az a baj (egyebek mellett), hogy a közlemény továbbra is 17-i keltezésű. Holott a módosítások nem tekinthetők pusztán javításnak, hiszen az üzenet gyökeresen megváltozott. 
Ilyen körülmények között a dokumentumok kicserélése bizony csalás.

Gyermeteg kifogás

Nem tudom, hogy azért váltották-e le a szóvivő asszonyt, mert véletlenül nyilvánosságra került az ominózus közlemény. Tény, hogy az utódja – vagy aki a munkakörét átvette – sokkal nagyobb bakikat követ el.

Az eredeti üzenet, mint fentebb láthattuk, legalább két napot ült az elnöki hivatal honlapján. Ehhez képest, újabb két nap elteltével, a sajtóbeli reakciókat látva az elnöki hivatal a következő pontosítást tette közzé:
A román elnök, Klaus Johannis üzenetét az RDMSZ 12. kongresszusához Laurențiu Ștefan elnöki tanácsos az elnöki hivatal weboldalán megtalálható formában tolmácsolta. Egyetlen más variáns sem tekinthető autentikusnak.
Ez nevetséges! Egy szöveg, amely a nyilvánossághoz hivatalos közleményként jutott el, és amely két napig olvasható volt az azt kibocsátó hivatal honlapján, nem tekinthető autentikusnak? Ezek szerint a sajtónak legalább kétnapos késéssel kell közvetítenie ezentúl az elnök üzenetét, előfordulhat ugyanis, hogy közben elveszíti az autentikusságát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése